Próbálom a bejegyzéseimben minimalizálni a kritika szó használatát, mert azt gondolom nekem semmi jogom ahhoz, hogy valamiről kritikát írjak, hiszen nem vagyok szakmabeli,, csak egy laikus néző, aki szereti leírni a véleményét. Sajnos ebben az esetben nem igazán sikerült megfelelő szóval helyettesítenem, mert a 'vélemény' elég hülyén hangzik,, így maradt a kritika.( Ezt mindenképp fontosnak tartottam leírni így a bejegyzés elején, de most már bele is vágnék. )
A Scream Queens című sorozatról még csak nem is hallottam egészen addig, amíg meg nem láttam egy Twitteres plakáton. Azt kell hogy mondjam egyszerre felkeltette az érdeklődésemet, leginkább a híres színésznők miatt, hiszen ahogy a képen is látszik szerepet kapott Ariana Grande és Emma Roberts is. Ezek után persze utána olvastam a dolognak és kiderült, hogy olyan további hírességek színesítik a szereplőgárdát, mint Lea Michele (Glee), Keke Palmer ( a Nickelodeon True Jackson című sorozatából), vagy Nick Jonas.
Mi is ez pontosan? A Scream Queens a Fox új horror vígjátéka, ami az American Horror Story és a Glee készítőinek nevéhez fűzőik. A premierre szeptember 22.-én került sor.
A történetről röviden: A Glee és az American Horror Story alkotóinak új horrorsorozatában egy elit lánykoleszban mindenki számára megnyílik a bekerülési lehetőség, így bárki megpróbálkozhat a felvételi feladatok teljesítésével. Mindeközben egy sorozatgyilkos tartja rettegésben a diákokat, minden héten, epizódban valaki áldozatul esik neki. Ki a tettes, és kik lesznek az áldozatok?
Forrás: Mozicsillag
Vigyázat spoiler! Csak akkor folytasd ha már láttad, vagy nem zavar.