Sziasztok! Pár napja írtam már Federica Bosco YA sorozatának első részéről (ide kattintva elérhetitek). Mivel nagyon is a levegőben lógott a könyv vége, és eléggé felkeltette a fantáziámat nem volt kérdés, hogy neki is kezdek a következő kötetnek. Elöljáróban csak annyit mondanék jóval gyengébbre sikerült, mint az előző. 

Fülszöveg: Ha igazán hiszel az álmaidban, soha ne add fel őket!

Oldalak száma: 532 

Kiadó: Libri 

Főszereplők: Mia Foster Benelli, Patrick Deweyne

Vélemény: Hatalmas izgalommal álltam neki, hiszen az írónő úgy fejezte be az előző kötetet, hogy lehetetlen lett volna megállnom, hogy ne olvassam el. Ha eddig hiányoltam a fantasy szálat (amúgy nem), hát most megkaptam.. Bár továbbra sem ez a fő mozgatórugója a történetnek, ennek ellenére fontos szerepet kap, hiszen Mia hallja halott szerelme Patrick hangját, akit a lány mindent felemésztő és lángoló szerelme éltet, 

A realitás és a fantázia világa közti ellentét a történet legnagyobb pozitívuma. Miának és a körülötte lévő embereknek hétköznapi dolgokkal kell megküzdenie, Mia nem változott angyallá (hál' istennek, mivel ettől erősen tartottam), a kiábrándító valóságot mutatja be a könyv, közben pedig ott van Patrick, aki tényleg őrangyalként él tovább ezzel képviselve a fantázia világát. Bár furcsának és kicsikét erőltetettnek tűnhet az ötlet, mégsem az, nagyon jól kiegészíti egymást ez a két szál.
Vagyis amit a legkönnyebb lett volna elrontania az írónőnek azt nem tette, de minden mást sajnos igen.

Először is továbbra is jelen van Mia kettős személyisége. Egyik pillanatban szimpatikus, érett módon viselkedik és ellentmond minden tini klisének, a másikban pedig legszívesebben pofon vágná az ember, és rosszabb, mint egy 12 éves kiskamasz. 

Patrick karaktere továbbra is is elviselhetetlen a számomra. Én abban reménykedtem, hogy ha kicsit többet megtudunk róla, akkor szimpatikusabbá válik majd, és talán az írónő sem próbálja továbbra is hibátlan félistenként beállítani. Hát tény, hogy kicsit jobban megismerhettük, de bár ne ismertük volna. Továbbra is nyálas, erőltetetten romantikus és most már ezeken felül idegesítő és akadékoskodó.
A kapcsolatuk, ha lehet, az első részekhez képest -Mia szavaival élve erősebb- szerintem viszont sokkal giccsesebb és nyálasabb. Én bírom a tömény romantikát, végigolvastam a Szürke ötven árnyalata trilógiát, amiben volt bőven, de ez még nekem is sok(k).

Bár az írónő stílusa továbbra is könnyed és szerethető, olvastatja magát a mű, azért voltak statikusabb részek, mint például a több oldalon át tartó monológok, amik egyrészt untatják az olvasót, másrészt pedig egy kicsit sem életszagúak.
Ami még negatívum számomra, hogy ez a rész már kevésbe volt realista, egy kicsit elszállt az írónő ezzel a firenzei kirándulással és a szupernagyival,  szóval ezáltal elvesztette a varázsát és azt a komor hangulatát, ami annyira jellemző volt az előző kötetben, illetve néha úgy éreztem egy spanyol szappanopera forgatókönyvét olvasom.
Ha már előjött Mia nagymamája akkor megemlíteném a mellékszereplőket, akikből most nem volt hiány. Aminek kifejezetten örültem, az az, hogy Nina nem kapott különösebben nagy szerepet a második részben, mert egyre ellenszenvesebbé vált számomra. Sajnos Carl annál többször megjelent és eszméletlenül gyerekesen és önző módon viselkedett. Ennek ellenére nagyon sajnáltam őt, de semmi több.
Mia anyja rém idegesítő továbbra is. Úgy bánik a 16 éves lányával, mintha egy ostoba tíz éves lenne, és szörnyen erőltetetten próbálja a bölcs és tapasztalt nőt eljátszani, közben pedig a saját életét sem tudja rendben tartani, és rendre elszúrja a dolgokat.
A többi mellékszereplő számomra szerethető volt, a nagyi és persze Sunil pedig egyszerűen zseniális. Aztán ott voltak még az orvosok, a nővérek, Massimo, Elene, Aurélió mester és Betty, akik mind-mind nagyszerűen kidolgozottak és szimpatikusak.

Összességében: Az írónő gördülékeny, könnyed fogalmazásmódja vitte a hátán a történetet továbbra is, de néha túlságosan statikusak voltak az események, néha pedig túlságosan felpörögtek, illetve a giccses love story is túl sok már. A firenzei részek nagyon jól sikerültek, a szereplők továbbra is ambivalensek számomra, és kétségkívül elveszett a könyv varázsa, ami az első résznek a semmivel össze nem téveszthető különleges hangulata. Ami a lezárást illeti, nem árulok el semmit, de ismét sikerült egy jó kis csattanót beleszőnie a történetbe Bosco-nak, ami miatt azonnal nekiestem a 3. résznek.

Értékelés: 7/10

Van olyan közületek, aki olvasta a könyvet? Mi a véleményetek róla? Egyetértetek velem?